Az örök kedvenc Brad Pitt

Brad Pittet (akit egyébként a fiatal Robert Redfordhoz hasonlítanak egyre többen) újra szájára vette a média. Természetesen ezt magának köszönheti- mondják sokan, hiszen élete lassan egy valódi szappanoperához hasonlít: verekedések, csalfaság, gyermektelenség, válás és persze az új kedves: Angelina Jolie.
  A rosszindulatúnak szánt megjegyzés hátterében azonban bújkálhat némi igazság, ugyanis az amerikai színészóriás az utóbbi időben tényleg számtalan pletykamorzsát dobott a hírre éhes bulvársajtónak, melyeken szinte még csámcsogni sem volt elég idő.

  Brad Pitt, aki saját véleménye szerint házasságának kudarcát is a médiának köszönheti, úgy döntött hadjáratot indít a lesifotósok és az újságírók ellen, akik kérése ellenére sem “szállnak le” magánéletéről. A színésznek már korábban is számos alkalommal “elsült” a keze egyik-másik paparazzi láttán, s a bulvárlapokkal is akadt problémája.

Most azonban, ahogy egyik közeli barátja nyilatkozta: égtelen haragra gerjedt, s valósággal üldözi az utána leskelődőket. Pitt ugyanis egy egész csoport testőrt, s biztonsági szakembert alkalmazott, hogy távol tartsák tőle a bulvár tolakodó embereit, s fotósait. Utasításai szerint: ezek a szakemberek malibui luxusvillájának közelében járőröznek, s minden arra haladó vagy a közelben parkoló gyanús gépkocsi vagy motor rendszámát felírják.

Természetesen a sajtó válasza sem váratott sokáig magára, hiszen azóta bulvárfotók, s pletykák ezreivel árasztják el a médiát! Egyes cikkek szerint a szegény kis trójai hős ezzel próbálja elterelni a figyelmet még bimbódzó kapcsolatáról Angelina Jolieval, akiről természetesen  bizonyos híresztelések már tudni vélik, hogy szíve alatt Brad gyermekét hordozza!

Számos sztár viszonyul hasonlóan a paparazzikhoz. Nekik már komolyabb problémáik is adódtak kisebb bosszantásoknál: Reese Witherspoonnak a minap például hazáig kellett menekülnie az őt üldöző fotósok elől, de megúszta épp bőrrel. Nem így Jennifer Lopez, aki sajnálatos módon autóbalesetet szenvedett miközben menekülni próbált az őt kitartóan hajszoló fényképészek elől.